Az oldalról

A Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálat, mint az  Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ jogutód szervezetének hivatalos elektronikus felülete, a www.eubetegjog.hu azt a célt szolgálja, hogy pontos és széleskörű információt nyújtson a látogatóknak az európai uniós egészségügyi ellátásokról. A honlap elsődleges feladata, hogy a határon átívelő egészségügyi együttműködést és kommunikációt biztosítsa. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/24/EU számú Irányelvét követve, a tagállam jogszabályainak megfelelően átfogóan tájékoztatja a betegeket és az egészségügyi szakembereket, lehetőséget adva egyúttal a többoldalú kommunikáció megvalósítására.
 
Határon átnyúló egészségügyi együttműködés
A határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló Irányelvet 2011. március 9-én fogadták el. Az Irányelv az Európai Unió tagállamaiban élő polgárok kiegyensúlyozottabb egészségügyi ellátása irányába tesz lépéseket. Nem kizárólag megoldási javaslatokat kínál az egészségügyi szakemberek számára a tagországok közötti hasznosabb együttműködéshez, hanem abban is segíti a tagállamokat, hogy melyik kezdeményezést kell beilleszteni a hazai jogalkotásba annak érdekében, hogy a páciens ne csak abban az országban kaphassa meg a betegellátást, ahol hozzájárul az egészségügyi rendszer fenntartásához, hanem egy másik tagállamban is.
 
Az irányelv
Az Európai Parlament és a Tanács (2011/24/EU) Irányelve a határon átnyúló, biztonságos és magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megkönnyítését célzó szabályokról rendelkezik. Az irányelv célja, hogy az Unióban a biztonságos és magas színvonalú határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megkönnyítésére vonatkozó szabályokat megállapítsa. Előmozdítja az egészségügyi ellátás területén folytatott tagállami együttműködést, a nemzeti jogszabályok teljes mértékű tiszteletben tartása mellett. Az irányelv a betegek egészségügyi ellátására vonatkozik, függetlenül annak fenntartói, szolgáltatói és finanszírozási formájától.
 
Nemzeti kapcsolattartó pontok
A határon átnyúló egészségügyi ellátás nemzeti kapcsolattartó pontjai megkönnyítik a felek közötti kommunikációt, biztosítják a megfelelő információcserét és szorosan együttműködnek egymással, valamint az Európai Bizottsággal. A nemzeti kapcsolattartó pontok az adott tagállam jogszabályainak megfelelően tájékoztatást nyújtanak a betegek és az egészségügyi szakemberek számára az ellátás igénybevételi feltételeiről, az egészségügyi szolgáltatókról, a betegek jogairól, panasztételi eljárásokról, jogorvoslati eszközökről, valamint jogi és közigazgatási lehetőségekről.

Az oldalról menüpont almenüpontjai:

TÁMOP 5.5.7-08/1 kiemelt projekt


© 2013 OBDK
Adatvédelem weboldal tervezés: IRQ